Anyukám elég trehányul vezeti a kis naplómat. Szerinte semmi különös nem történt velünk, kizárólag a mozgással kapcsolatos fejlődésemet találja lejegyezni méltónak.

Igaz, február 19-én már magamtól ültem fel. Eddig nagyon murisan néztem ki, mert mindehol párnák vettek körül, ha esetleg az okos fejem lehúzna. Nekem azért sikerült mindig olyan területet találnom, ahol nem volt egy pihe-puha tárgy sem. Így aztán rájöttem, hogy jobban járok, ha magabiztosan ülök. Ezt követően már nem volt nagy kunszt a felülés sem, főleg akinek ilyen kockahasa van mint nekem, csak picit kerekded.

A Karácsonyról mindenképp szeretnék mesélni. A dédike felment az égbe, Samci szerint a repülőgép lámpájának a szárnyáról figyel minket. Szerintem, igaza lehet.

Az egész ünnepben nekem a csomagolópapír tetszett a legjobban, de az is, hogy ennyien voltunk együtt. A Samci teljesen megbolondult, amikor megkapta a biciklijét, nekem meg állandóan menekülnöm kellett, h rám ne tolja.

Sok minden változott ám a a 6 hónapos koromhoz képest. Akkor még kis dedós voltam, most viszont már vajaskenyeret eszem felvágottal, meg virslit és pizzát, hamburgert is, mint a nagyok.

Pszt, a védőnőnek egy szót se, mert sírva fog elrohanni.

Igaz, hogy még csak 9 hónapos múltam, de méreteim egy 1 éves kisgyerekre emlékeztetnek. Szegény anya a játszótéren állansóan pirul, hogy még nem járok, azt hiszik kicsit visszafejlett vagyok, pedig, ha tudnák!

Na mostantól sokkal több mindent csinálok, majd, és gyakrabban fogunk jelentkezni.

Csoki, Nagyon Duci Nagyfiú