Végre megismerhettem anya kedvenc helyét, a Balatont. Azért is imádja annyira, mert ott töltötte a gyermekkorát minden nyáron, most meg azért, mert le tudott passzolni a minden évben ott nyaraló barátainak:)

Ennyire még nem éreztem jól magam, mint lent, bár igaz, még nem vagyok három hónapos sem. Mindenesetre jót bömböltem, mikor visszaérkeztünk.

Na, hol is kezdjem? Apa 3 napot töltött velünk, aztán indult Indiába csodálatos fotókat készíteni. Ezek voltak az arany idők, puszi, dajkálás, ringatás non stop.

Aztán anyával majdnem egy hét kettesben, ez is tuti volt. Ezalatt az idő alatt megtanultam rendszeresen mosolyogni, és beszélni is. Annyit már tudok, hogy :gu! Vagy kkkkhhh, bár ez leginkább a kávéfőző hangjára hajaz:)

A második hét vegyesen telt örömmel, és rettegéssel, mert megérkezett az unokabratyesz, Samci. Igaz, hogy imádom, csak még nehezen viselem, ha fejbedob lasztival, ha rámfekszik, és amikor erőszakos módon a cumimat dugdozza a számba akkor is, ha nem akarok, de persze nem mertem ellenállni. Ebből anya és keresztmami nem sokat vett észre, csak azt, hogy imádjuk egymást, mert állandóan nevetünk egymásra. Bár belátom, az ő simijei is elég fincsik.

Most kezdem megérezni mi is az a család, kicsit zajos, fárasztó, de elképeztően jó érzés!!!!!!! Kár, hogy már nincsenek velünk a Klárikáék.

Ja, új nevem van: KAZI. Ez a Kvazimódó Samcis fordítása.

A másik amit elfelejtettem, hogy tápos gyerek lettem. Na, azóta hízom, mint a malacka:)

Pusz